2012. október 22., hétfő

Nikon

7 nap, 7 téma. Fotópályázat a Nikonnál. A fődíj egy Nikon D7000. Mivel nem a lájkolás dönt, gondoltam, kipróbálom, játéknak mindenképp jó. Elméletileg aznap kellett fotózni, a galériát nézve ez nagyrészt nem valósult meg. Én egyedül az első képnél használtam előző napi fotót, de az sem volt még 24 órás:) A többi mind aznap készült, mikor megkaptam a feladatot.

A témák, és a fotók.

Ikon. Erről nekem rögtön Bence zenetanára jutott eszembe, akinek óriási hálával tartozom, mert a zenén kívül annyi mindenre tanítja a gyerekeket.


Régi cipő. Kati cipője, ami már 35 éves. A baba mögötte szintén, a terítő még öregebb, és a Mamám horgolta.

Itt élek. Mit csinál erre egy panorámafotós? Naná, hogy panorámaképet. Abból meg egy kisbolygót:) Reggel még rémséges idő volt, de szerencsére később már kisütött a nap.


Reggeli nyüzsgés. A reggeli nyüzsgés fotózását ebéd utánra kellett tenni, mert mire megjött a feladat, a lányok már elmentek az iskolába. Bemozdulóst akartam, így állvány, és hosszú expo. Kicsit unottan kezdtek szépen ülni, a sikert, a csoki golyó kiszórása hozta meg, amikor Ágost felmászott az asztalra, a többi már jött magától.
 

Makró varázslat. Csináltam pár makrót, a végén aztán az üvegcukraim tetszettek.


Az élet apró öröme.  Apró öröm céljából "kénytelen" voltam sütni valamit. Mellé egy tejhabos melange, és egy jó könyv. Kell ennél több?:)

 
Magasság. Az alapötlet az volt, hogy alulról felfele fotózom Blankát, aki az asztalon áll, és a lába lelóg róla. Eszembe nem jutott volna magamtól, hogy Kati kirakja az ablakon keresztül az üvegtetőre, mert hogy onnan csak jobb lenne. Hát valóban jobb:)


 Eredményhirdetés: november 9.


2 megjegyzés:

Kisnyul / Andi írta...

Fergeteges képek! Én is kedvet kaptam, erre a hétre beneveztem (tünk) Közös project az urammal. :)

Eszter(beszteri) írta...

Fantasztikus képek, Krissz! Drukkolok neked és várom az eredményt! :)