2010. július 30., péntek

Az én véleményem

Sokáig nem akartam ennél jobban belefolyni a témába, aztán most mégis úgy döntöttem, leírom, mit gondolok. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy – ismerve magam – onnantól kezdve lezártnak tekintem a témát, és nem agyalok rajta.
Az elég súlyossá váló helyzetet én két részre bontom. Az egyik, a mit is tölthetünk fel egy galériába kérdése, a másik, hogyan kommunikáljuk megfelelően, amit el akarunk érni.
Első rész. Engem még soha nem zavart kép a galériában. Ha nem tetszik, átfutok rajta. Ritkán kommentelek (a saját oldalamon kívül), mert nincs rá időm, de nagyjából képben vagyok, a readeremben szerintem mindenki benne van, így látom, hogy ki mit csinál. Csinálja, mert örömet okoz és kikapcsol az alkotás, vagy bármi másért, ez az ő dolga.
Én most – felvállalva a közutálatot – nem fogok általánosságban írni, nevén nevezem, akiről írok, nekem így korrekt. Senkit nem szándékozom megbántani, csak remélem, hogy ez lejön, ha mégsem, hát lelke rajta.
Van stílus, amit szeretek, van, amit nem. Egyébként mindenből lehet tanulni. A rosszból is. Soha nem használtam stock fotót, de nem zavar, ha más használja. Az egyik kérdés, hogy én miért scrappelek, a másik, hogy miért teszem fel egy galériába. Ha felteszem, nem azért teszem fel, hogy a fél –számomra ismeretlen – világnak mutogassam a családi életünk apró részleteit, hanem azért, hogy az akármilyen fotót, hogyan foglaltam oldalba. Mert ebből lehet inspirálódni. Ha külföldi galériában látok egy oldalt, egyáltalán nem biztos, hogy meg tudom ítélni, hogy az saját fotó vagy sem. Attól még leshetem a stílusát, amit át tudok venni.
És akkor milyen oldal is kerülhet egy galériába? Nyilván, amit a tulaj megenged. De mi alapján lehet válogatni?
Ne lehessen ronda oldalakat feltenni, mert nem lehet belőle tanulni, még akkor sem, ha saját gyerek van rajta? (Szerintem lehet, mert majd fejlődik, tanul, és milyen jó lesz látni ezt a fejlődést)
Ne lehessen egy fotót ezerszer megscrappelni, mert az baromi unalmas? (Engem ez sem zavar, mert úgyis csak az oldal összhangja, ami érdekel.)
Ne lehessen CT-t felrakni? (Itt is az az érvényes, hogy az oldal a lényeg. Baromi igényes CT munkák vannak, és igen, reklámoznak egy készletet. És? Pont ezért vásárolok, mert látom, milyen jó oldalt lehet belőle készíteni.
Ne legyen fantasy? Miért?? Erre már nem is tudok mit írni. És írom ezeket úgy, hogy nem használok stock fotót, nem készítek fantasyt, és nem scrappelek egy képet ezerszer.
A hozzászólásokat is végigolvastam blogokon és a fórumon is. Van, amivel egyetértek, van amivel nem, és van, amin csak mosolygok:) Aki egyetért a vezetéssel, annak simi, aki nem, azzal keményebb a hangnem. Totál érthetetlen például a Laceenak írt válasz stílusa. Mert leírta teljesen normálisan, amit gondol. És igen érdekes ez a rész: „Olyan hangot engedsz meg magadnak, amit én Veled, sőt semelyik ismerősömmel nem mernék megütni egy nyilvános fórumon.” A lényeg a nyilvános fórumon van. Mert ott viselkedni kell. Biztos kevesen ismerik a Jociandi – Gigi konfliktust, nem is részletezném. De én is belekeveredtem, és mit mondjak, Gigi „nem nyilvános” stílusa mélyen megdöbbentett. Ezt meg is írtam neki, szóval nem lesz újdonság. Én ilyen hangot se nyilvánosan, se amögött nem engednék meg magamnak. Pláne azok után, hogy valamicskét tettem is az Sb-ért, örömmel, és pusztán barátságból.
Még egy furcsa bejegyzés részlet Didótól : „ Azt hiszem nem mondok újat, hogy ha azt mondom sajnos ma már másról szól az egész dolog!! Ma már az számít - a scrapperek nagy részében - hogy kinek - mennyi ct tagsága van, és hama-hama meg kell csinálni a kövi oldalt, hiszen szorít a határidő!”
Mondja, mikor most is 8 CT tagság van a neve után. Didó lehet, hogy most utálni fogsz, de ezt tényleg nem értem. Különleges oldalaid vannak, mindig megnézem, sokat lehet belőle tanulni. Gondolom, Te is azért kezdtél CT-zni, hogy megismerjenek, és elérd azt, ahol már most vagy. De Te is felhasználtál ezerszer egy fotót, ami engem nem érdekel, mert mint írtam, engem a design inspirál. Fotós inspirációért egész más oldalakat látogatok. De miért kell akkor leszólni azt, akinek ugyanolyan céljai vannak a CT-vel??
És nagyon sajnálom Tincit, aki most kiborult az egészen. Számtalan „bűne” van. Rengeteget CT-zik, stock fotókat használ, sok fotót többször is, és még rokon is. Én egyébként úgy látom, hogy Tincit senki sem bántotta, csak ő érzi úgy. És szuper érzékkel alkot oldalakat, ahol szintén nem nézem, hogy milyen kép, csak azt, hogy milyen az oldal. Próbáltam utánozni, hihetetlen béna lett:) De jó látni az oldalait, mert lehet belőle tanulni.
Mindenkivel egyetértek viszont, aki a békés megoldás mellett van:)
A kettesszámú gond a megfelelő kommunikáció. Erről is csak a saját véleményemet írom természetesen. A tulajdonosnak joga van akármilyen döntés hozni, a tagság vagy elfogadja, vagy sem, ez is saját döntés, aztán mindenki viselje a következményeket. Az említett Jociandi kontra Gigi vitának is az volt a lényege, hogy ha Gigi másképp intézi, Jociandinak nem lett volna oka berágni (teljes joggal, pedig igen békés és szelíd lány) , engem nem kellett volna sértegetni, és az egészből nem lett volna „ügy”. Itt ugyanez volt. Nem két lányt kell kiszúrni (miközben végignéztem a galériát, és nagyon sokat lehetne), és ugyan rendkívül udvarias, és roppant kedves stílusban, de felkérni őket arra, hogy ilyen és ilyen képeket ne töltsenek fel, hanem pl. úgy, mint Eralilla, lehetett volna egy fórumot nyitni, hogy van egy ilyen probléma, többeket zavar, nem ez az oldal mondanivalója vagy bármi, és mi a véleményetek róla. Fogytán a tárhely is. (erről ugyan megvan a magam véleménye, a tárhely ma már nem tétel, 2 olyan saját oldalam is van, ahol fizetek a tárhelyért, és még a Cewe is, amit ugyan nem én fizetek, de tudom, hogy mennyibe kerül. ) Szóval valós érzéseket elmondani, és megbeszélni. Akkor senkinek nincs oka megsértődni. Persze tulajdonosi döntés, ha nem így történt, de akkor ennek következményeit –ami jócskán van – is méltósággal viselni kell. A scrapbook nagy üzlet, ezt mindenki látja, aki vásárol. Az SB is üzleti vállalkozást hozott létre, ami a sb terjesztésén kívül teljesen jogosan azt a célt is kitűzte, hogy ebből bevétele legyen. Ezzel sincs az égvilágon semmi gond. Csak nem kellene mindig és csakis a fennkölt gondolatokat sugallni, amikor az elképzelések mögött üzleti célok vannak, és ezek az üzleti célok határozzák meg az oldal arculatát. Ez rendben is van, csak fel kell vállalni.
Na, ezt tuti senki nem olvassa végig, de én legalább kiírtam magamból:))
Beszúrok ide egy dalt, nagy kedvencem, és ilyenkor azonnal beugrik. Ez Bence zenetanárja, akit imádunk. Iszonyat régi felvétel, de a szöveg mindig érvényes:

Mindenki nem fog szeretni,
Jó lecke volt mára ennyi,
Mindenki nem fog szeretni,
De emiatt nem kell kétségbe esni.

Több az, ha kevesen szeretnek,
De jó az, ha veled nevetnek,
Érted, ha kell tűzbe mennek,
És mosolyuk őszinte.


14 megjegyzés:

icka írta...

Krisssz! Én kétszer is végigolvastam, mert nagyon is érdekel a véleményed!!
Pár napig nem voltam gépközelben és most csak kapkodom a fejem. Kb egyetértek veled, én sem használok stockfotót, egy képet többször, nem csinálok fantasyt, de elfogadom, hogy más így csinálja és ami tetszik, megnézem és még lehet, hogy kommentelem is. És abban is egyetértek, hogy Gigiék döntik el mi legyen az oldalukon, ha nekem megfelel megyek, ha nem nem...
Talán tényleg nem így kellett volna intézni, de talán a lányoknak se kellett volna ennyire berágni...
Nem tudom...
Az biztos, hogy szerencsésebb lett volna egy fórumot nyitni első lépésben (bár így utólag könnyebb okosnak lenni...)
De ez az ellenségeskedés nagyon rossz (főleg nekünk "kívülállóknak", már úgyértem, hogy akik nem érintettek, bár CT-m nekem is van és még nem annyira világos, hogy ezzel mennyire van probléma).
Mindenesetre én szeretném, ha ezt normálisan meg lehetne beszélni, még ezek után is...
Köszi, hogy elmondtad a véleményed!

szrjudit írta...

Én bizony végigolvastalak, Krissz, mert számomra fontos a véleményed, és megköszönöm, hogy leírtad. Megerősítettél abban, amit eddig is gondoltam és mondtam erről az egészről, de úgy vagyok mint te, én is elmondtam, ami bennem volt ezzel kapcsolatban, és ezzel lezártnak tekintem. De azt hiszem, egyre jobban dagad ez a téma...

Rucola Designs írta...

Naná, hogy végigolvastam, amúgy is szerettem volna veled ezt megdumálni a Szigeten (de arra lesz kellemesebb téma is). :D Állati jó, hogy leírtad, mert nekem már nem kell, szó szerint mindennel egyetértek! És le is vontam a számomra érvényes konzekvenciát, bár nagyon nehéz volt.

Hámos Beáta (betsie) írta...

Leírnád, hogy egészen pontosan mit értesz azon, hogy nem vállaljuk fel, hogy ez egy üzlet? Kovaxka - és immár te is ezt hangsúlyozzátok sokszor.
Valamint rólam is nyugodtan megírhatod a véleményedet,kíváncsian várom, mert úgy látom kimaradtam a sorból!

krisssz írta...

Kedves Betsie!
Szerintem teljesen egyértelműen fogalmaztam. Hogy mit értek az üzlet "fel nem vállalásán"? Állandóan azt olvashatjuk, hogy miért jött létre az oldal. Hogy elterjessze és megszerettesse a scrapbook-ot, ami (idézem) "személyiségfejlődés és az életminőség-fejlesztés szempontjából hasznos tevékenység"
Mint ilyen, nem lehetne gúzsba kötni szabályokkal. Arról nem esik szó, hogy üzlet (ami ismétlem NEM BAJ), és ennek vannak alárendelva a dolgok. Amikor Noémi azt írta, hogy:"És az én fogalmaim szerint nem a scrapbook van a készletért, hanem a készlet van a scrapbookért!!!!!!!", eszembe jutott, hogy ebben hol van az, hogy jön egy új készlet a webáruházba, és a KCS abból készít valamit, hogy bemutassa. Mennyire életszerű, hogy pont azzal a készlettel érzi megvalósíthatónak az oldalt? Azért választja azt, mert ez a kérés. Mert be kell mutatni a webáruház termékét, hogy megvásárolják a scrappelők. És ez ugyanolyan CT munka, mint a többieké, akiknek az oldala nem kívánatos a galériában. Ez az üzlet. Még egyszer mondom, nincsen semmi gáz az üzletben, csak egyértelművé kell tenni.
Azt a kérést, hogy rólad fejtsem ki a véleményemet, kissé provokatívnak érzem. Összesen nem beszéltünk 2 mondatot egymással, ezt te is tudod, így semmilyen véleményem nem alakult ki rólad. Ha lesz, ígérem, megírom.

Hámos Beáta (betsie) írta...

Szerintem viszont SENKIT nem ítélhetsz el, mert nem tudod mi áll az illető mögött, sosem voltál az ő helyében.
Ezért van a mondás, hogy ne ítélkezz, hogy ne ítéltess.
És ez attól független, hogy beszéltél-e az illetővel két mondatot vagy többet.

Bocs, nálad sem látom kiírva nagybetűkkel, hogy azért jött létre az oldalad, hogy bárki fotókönyvet csináltasson. Vagy hogy is van ez?

Egyébként a CT munkaként közzétett digioldalak ellen sosem szóltunk, ezt most csak ti magyarázzátok bele így utólag. Remélem jól fogtok szórakozni a szigeten! Jó mulatást!

Ányi írta...

Krissz!
Én is végigolvastam, amiket írtál és teljesen egyetértek vele!
Jó, hogy leírtad!
Amúgy teljes szívemből kívánom, hogy érezzétek jól magatokat a Szigeten Kovaxkával, aki és te is elsőrangú társaság vagytok! :)

krisssz írta...

Betsie! Kezd formálódni a véleményem. Ennek a támadásnak semmi értelme, engem meg egyébként sem bosszant fel, szóval felesleges. AZ "én" oldalam, mármint a Cewe, nem az én oldalam, hanem a Cewe oldala. Ebből adódóan teljesen egyértelmű a dolog. Bár speciel az oldal nem ad el fotókönyvet, legfeljebb segít a készítésben, de mint mondtam, egyébként sem az üzlettel van gond. Amennyiben Gigit szándékozol megvédeni, arra semmi szükség, egyrészt meg tudja magát védeni, ha akarja, másrészt vele elég sokat beszéltem már ahhoz, hogy kialakuljon bennem egy vélemény. Sőt, mielőtt írtam, visszaolvastam a teljes Skype beszélgetést, és ennyi idő után is az a véleményem, hogy a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után. Ami egyébként szintén cseppet sem zavarna (csak roppant elcsodálkoztam rajta), ha pl. nem szólt volna be Laceenak a tizedéért.
És hogy jön ehhez a Sziget?? Több higgadtságot, ezzel nem mész semmire.

Hámos Beáta (betsie) írta...

Abszolút higgadt vagyok - valóban, ha ismernél, tudnád.

A szigetet Ildi (a te szóhasználatoddal élve) provokatív hsz-ére írtam.

A véleményemet írtam le, mert nekem is van. Én is lezártnak tekintem ezt az egészet, csak hatalmasat csalódtam benned és Ildiben egyaránt. (ezt már neki is írtam)

krisssz írta...

Betsie! Kovaxka nem volt provokatív. Soha nem szoktunk találkozni, csak a Szigeten, ennyire utalt a megjegyzése. Hogy hogy tudtál bennem csalódni, amikor sosem beszéltünk, még virtuálisan sem, az elég érdekes kérdés. Én viszont tényleg csalódtam, mert mikor a kezdeményezés mellé álltam teljes mellszélességgel és lelkesen, sok mindent nem gondoltam volna.

Eszter(beszteri) írta...

Én is végigolvastalak, Krissz. Ez az ügy már régen nem csak arról a levélről szól, lehet, hogy soha nem is szólt csak arról, csak én képzeltem ezt... Igen, naív vagyok. Általánosságban egyetértek veled, ami meg a részleteket illeti, azokat nem ismerem, így azokhoz nem tudok hozzászólni.
Én is a békés megoldások híve vagyok, de ezt már nem nekem kell megoldanom (és milyen jó, hogy így van...) Mindenesetre köszönöm, hogy te is elmondtad a véleményed!

eralilla írta...

Szia Krissz!
Én is végigolvastalak, mert érdekel a véleményed mindenről.
A mit töltsünk fel a galériába elmélkedéseddel teljesen egyet értek, viszont elfogadom, hogy a tulaj döntsön ebben. A tárhely téma pedig számomra nem követhető.
Ami viszont a kommunikációt érti, valóban lenne min javítani. (az itteni hozzászólások alapján is ezt szűrtem le) Élőszóban tényleg minden más. Mert látjuk, halljuk a metakommunikációt is (hangszín, tónus, testtartás, mimika...) Az írott szó viszont nagyon félreérthető. Mindenki a saját lelkiállapotának megfelelő dolgot láthatja mögötte. S ez igazán veszélyes lehet, mint ez most is bebizonyosodott. (pl Betsie mennyire félreértette Ildi hsz-ét )Ilyenkor bizony csak többszöri "szóváltással" lehet tisztázni a dolgokat. Ezt viszont sokkal jobbnak és eredményesebbnek tartom, mint a sértődötten félrevonulást.
Szóval köszi, hogy te is leírtad a véleményedet. S bocsi, hogy én meg ilyen hosszú lettem.
Szép napot Neked.

Noncsi írta...

Szia Krissz!
Végigolvastam a véleményedet, bár igazság szerint csak most olvasgatom és kapkodom a fejem, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Örülök, hogy leírtad a véleményedet.

Más:
Hozzád mindig szívesen jövök tanulni és informálódni!!! :)

Margó írta...

Az a bölcsesség, amit a dal két versszakával idéztél - ars poetica. Köszönöm.