2009. november 7., szombat

Family

Ha most visszagondolok, rengeteg scrapbooknak is nevezhető dolgot készítettem már akkor is, amikor azt sem tudtam, hogy ez létezik. Kézzel kötött könyvek, aminek a borítóján fotó volt, valahogy megvariálva, decoupage-olt tárgyak, ahol szalvétára nyomtattam egy-egy képet, és azt ragasztottam fel, vagy akár fotómontázsok, ahova került szöveg vagy valami kis díszítés. Mutatok egy ősrégi képet. Kézzel kötött könyv, fotó, ragasztgatás, emlék, megemlékezés, ajándék, örömszerzés. A scrapbook valami ilyesmi.



Aztán, amikor először megláttam egy külföldi oldalon egy scrapbooknak nevezett alkotást, nagyra kerekedett a szemem, és vadul keresgéltem tovább. Itthon bárkit kérdeztem, senki sem hallott róla, és nem találtam infót sem. És ez nem volt azért olyan borzasztóan rég.
Rövid idő alatt azonban mások is felfedezték, vagy ha ismerték, akkor a világ elé tárták ötleteiket, oldalaikat, így itthon is rohamosan terjed. Ennek egyik jelentős helyszíne a scrapbook.hu , ahol csupa tehetséges, és kedves emberrel együtt én is kreatív csapattag lehetek. Fantasztikus elismerésnek számít, hogy a Family újság legújabb számában 2 teljes oldalt szánt a scrapbook és a munkánk megismertetésére. Idézném Gigi sorait, mert ennyire precízen úgysem lennék képes leírni:))

Kedves Olvasóink!

A Scrapbook Napok nem kisebb eseményeként nagy büszkeséggel osztjuk meg veletek az örömteli hírt: már a mi kezünkben az a magazin, amely jövő hét szerdán jelenik meg az újságárusoknál: a Family - Családi és párkapcsolati magazin 2009. IV. negyedévi száma, amely a címoldalán is kiemelt, kétoldalas cikkben mutatja be olvasóinak a scrapbooking tevékenységet!

A cikk címe: Könyvbe burkolt szeretet
Írta: Budaházi Brigitta, a cikk illusztrációit pedig a Scrapbook.hu Kreatív Csapatának tagjai készítették.

Ennek a nagy örömnek szeretnénk, ha Ti is részesei lehetnétek, ezért minden egyes, a Scrapbook.hu webáruházból novemberben történő rendelés mellé csomagolunk egyet ajándékba ebből az újságból (már az ehetiekhez is!) Sőt, hogy fokozzuk a dolgot (és itt most egy súgás következik), a jövő hétvégi Kreatív Kiállítás és Vásáron (a Petőfi Csarnokban) a Scrapbook.hu standján szintén ingyenesen átvehető egy-egy példány ebből az értékes magazinból!

Amint azt az előbb említettük, a Family Családi és párkapcsolati magazin 2009. IV. negyedévi száma jövő hét szerdától kapható az újságárusoknál. (Kattints ide, hogy megnézhesd, melyik az otthonodhoz legközelebbi elárusítóhely)

A magazin ára: 750,- Ft. Azonban most, a karácsony közeledtével az újság megvásárlásával egyidejűleg ez a szép ajándékkönyv is a Tiéd lesz, amelyet a Harmat Kiadó mellécsomagolt.
Amit csak te adhatsz - 36 oldal (119x164 mm, keménytáblás, bolti ára: 990,- Ft). Ebben a szép kiállítású könyvecskében költők és írók emlékeztetnek arra, hogy mit adhatunk egymásnak. Bíztatást, megbecsülést, nyitottságot, elfogadást, bizalmat, őszinteséget, együttlétet, megbocsátást... Hiszen „legszebb emlékműved embertársaid szívében áll” – mondja Albert Schweitzer.

A Family a Harmat Kiadó gondozásában jelenik meg, egy minőségi családi és párkapcsolati magazin. A negyedévente megjelenő értékes és józan olvasmányokat, könyvajánlót és hasznos tanácsokat tartalmazó magazint bizalommal és büszkén ajánljuk minden gondolkodó és gondoskodó család figyelmébe.

Különleges előfizetési ajánlatuk: aki 2009. december 20-ig előfizet egy évre, az a következő (februári) számmal a Gary Chapman: Egymásra hangolva c. könyv hangoskönyv változatát kapja ajándékba, melyet Süveges Gergő olvas fel. (A hangoskönyv/CD ára várhatóan 2.200,- Ft lesz, ha majd a boltokba kerül). Megéri tehát előfizetni, több szempontból is. :)

Köszönjük, hogy velünk örültök! Szerezzétek be személyes példányotokat, hogy elolvashassátok a cikket és ismerkedjetek meg ezzel a kiváló családi magazinnal Ti is.

Szép napot kívánok
A Scrapbook.hu szerkesztői és
Kreatív Csapata nevében

Budaházi Brigitta/Gigi

Nincsenek megjegyzések: