2009. augusztus 27., csütörtök

Virtuális fogyi klub

Le szeretnék fogyni. Úgy 8 kg-t. De valahogy nehezen megy a dolog. Kifogásokból hosszú listát tudnék írni, hogy ma miért nem mentem futni vagy miért is ettem fagyit, vagy valami tejszínhabos süteményt:)
Jociandival megint beindult az agyunk, és nagy fogyi blogot tervezünk összehozni. Kezd körvonalozódni a dolog. Várunk minden lelkes jelentkezőt, akinek szintén egy kis bíztatás, kontroll és csapatmunka hiányzik ahhoz, hogy le tudjon fogyni. Természetesen a mozgást mindenkinek magának kell megoldani, de a blogon bevállalja, így aztán be is számol róla. A fogyókúrát is mindenki magának tervezi meg, a blogon viszont tudunk tanácsokat, recepteket, tapasztalatokat megosztani. Nincs még szabály, és nincs igazi számonkérés sem. Na jó, jociandi javasolt egy atyát, akinek meg lehet gyónni a vétkeket, aztán vagy megbocsát, vagy előír egy kis plussz-mozgást:)
Szóval ez egy játék. Talán másnak is segítség. Szerintem senkinek eszébe sem jutna "füllenteni", mert semmi értelme. Csak magunkért tesszük, illetve az egésszel segíthetünk egymáson.
Azt találtam ki, hogy ennek lenne egy külön blog. Ami akár zárt is lehet. Aki szeretne belépni, az ír egy emailt, és megkapja a felhasználó/jelszó adatokat. Így egy blogon lenne az egész, mindenki tud bejegyzést írni. Kezdetnek csak olyanok jelentkezését fogadom el, akiket "virtuálisan" ismerek. Utána az ő ismerősük is jöhet, tehát, ha egy tagtól már van ajánlása. Nagyon remélem, hogy ez működni tud, és jó játék lehet.
Jociandival vadul tervezzük a dolgot, de azt gondoltam, hogy ezt a bejegyzést azért megírom, mert hátha senkit sem érdekel, és akkor hiába ötletelünk:) Ha mégis van érdeklődő, minden tippet örömmel fogadunk, beleértve a blog címét is. Mivel ez a blog zárt lesz, ha valaki már most úgy érzi, hogy itt hozzászólás formájában nem szívesen vállalná a résztvételi szándékát, írjon emailt, azt is tökéletesen megfelel.
Ja, és teljesen mindegy, hogy 3 kg kell lefogyni vagy 30-at, lehet jönni, és fogyni velünk:)

14 megjegyzés:

Eszter(beszteri) írta...

Ez jó ötlet, én is benevezek! :) (Már odáig eljutottam, hogy nincsenek esti zabálások. :) De együtt hátha ennél tovább is jutok.)
Ha van egy kis időd, nézz be hozzám egy játékra:
http://beszteri.blogspot.com/2009/08/5-dolog-amit-szeretek.html

Budaházi Brigitta írta...

Előre szurkolok Nektek! Csak ügyesen. Minden csak kitartás kérdése, meg némi motivációé. :) Cheering team tagnak jelentkezhetek? :D
Játékra is invitálnálak a blogomon, most épp az 5 dolog amit szeretek című, ha van kedved megosztani.
Ja, és köszönöm itt is a channel overlay-t. Imádom! Azt használtam fel az oldalamhoz.

Judit írta...

Szia!

Engem érdekelne.

Timi írta...

Nagyon érdekelne a dolog és éppen kapóra is jött, mert ma elhatároztam, hogy most tényleg ledobok legalább egy 10-est.
Ötlet a címhez: Elhagytál valamit?

Osli írta...

Én is jelentkeznék. Mostanában nagyon elkezdett foglalkoztatni a téma. Jó lenne egy kis támogatás :)

erzsocica írta...

Érdekes gondolat, de szuper dolognak tartom. Kiváncsian várom a blogotokat.
Látom már invitáltak téged játékra, én is ezt szeretném, de én könyvekkel kapcsolatos staféta játékra. Itt meg tudod nézni:
http://elizakittydreams.blogspot.com/2009/08/stafeta-baton.html
Nézz be, ha van kedved hozzá :-)
És várom az új blogot!

Balogh-Molnár Ibolya írta...

Én is szeretnék részt venni!!!
Soha nem voltam olyan vékony, de tavaly hirtelen fejött +20kg. Ami már tényleg nagyon megterhelt és egészségügyi problémákat is okozott!!!
Most végre elhatároztam magam, már 7 kilótól sikerült is megszabadulnom, de sokkal többtől szeretnék!!!
Veletek együtt még könnyebb lesz!!!

LaceE írta...

Hú, Krisssz, ez nagyon jó ötlet. Mindenképpen csatlakoznék a bloghoz. Kíváncsi lennék más módszereire, illetve lehet, hogy más eredményiei jobban motiválnának engem is. Támogatom az elképzelést :)

Klári írta...

Szia Krissz! Énisénisénis! Emailcimem: kaszasklari2@gmail.com

Köszönöm!

icka írta...

Szuper, én is jövök! Bár sikerült a nyáron egy pár kilótól megszabadulnom, de van még bőven!

Hámos Beáta (betsie) írta...

Én is jönnék fogyni! :D Értesíts, ha kezdődik!

Secima írta...

Engem is érdekel a dolog. Ideje lenne megint belefognom. Bár én a nagyon lassú fogyás híve vagyok, de azért talán jöhetek.

Noncsi írta...

Krissz, én is jönnék. Szeretnék én is még kb. 6-8 kg-t lefogyni. :)

Linsey írta...

Hű,nem tudom a noszogatás és mások példája ösztönöz-e, de nagyon muszáj lenne sok-sok kilótól megszabadulnom. Vagy már elkéstem?