2009. december 21., hétfő

Az utolsó karácsonyi készlet

A hatodik, és egyben utolsó karácsonnyal kapcsolatos kihívás. Ennek határideje, egy héttel később lesz, vagyis január 3-án. Ez a heti freebie:




Egyúttal nagyon kellemes karácsonyi ünnepet és boldog új évet kívánok:)))

2009. december 17., csütörtök

Beigli - recept.

Mivel akadt érdeklődő, leírom, én hogyan csinálom.
A legfontosabb szabály, ne parázz a beiglitől:)
Lehet, hogy szídni fogtok, mert nem mindent tudok egész pontosan.

Tészta:
legelőször megmelegítünk egy kis tejet, kb.fél dl.bele pici cukor, pici liszt és 3 dkg élesztő (nem kell több, attól is reped) ezt hagyjuk szépen megkelni. Addig

2kg liszt - nagy tálba bele
35 dkg Ráma
20 dkg libazsír (lehet disznó is)
ezt összemorzsolni.Utána
4 tojás sárgája
15 dkg cukor
kb. fél evőkanál só
tejföl, na ezt nem tudom, hogy pontosan mennyi, de egy teljes nagy doboznál egy kicsit biztos több.A felfutott élesztőt is bele.
Ezt én egy kicsit össze kutyulom, aztán a robotgépemmel jól kidolgozom. A negyede sem fér bele egyszerre, de sebaj, nem nekem kell dolgozni:) Nem számít, hogy az alkatrészek nem egyenlően vannak az adagokban, mert a végén az egészet átgyúrom. Ahogy dolgozik a gép, rakok hozzá még tejfölt, ha úgy látom, hogy túl kemény.
Ha ez megvan, akkor már a nyújtódeszkán, ami nálam nem deszka, hanem szilikon, jön az egész átgyúrása, majd szétosztom kb. 22 dkg-os adagokra. A tölteléket is előre elosztom, nekem így egyszerűbb.
Itt a munkaterület. A barátnőmmel együtt csináltuk, bár ő "csak" 13 rudat csinált.



Ez így egy jó buli, meg állandóan versenyzünk, hogy kinek van több készen:)
A töltelék:
Diós:
Fél kg cukrot megkaramelizálok, mikor szép barna, beleszórom az 1 kg darált diót, ezzel is átpirítom, majd (tudom, ez már túlzás:)) egy zacskó tejszín és tej. Lehet, csak tejjel is. Nem tudom mennyi.Először mindenképp kevesebbet. A diósba teszek még mazsolát (előzőleg kicsit felfőzve akár a mikróban), pár kanál baracklekvárt, citromhéjat, narancshéjat, rumot, narancslevet. (ezért is kell a tejjel vigyázni).Ne legyen híg, de azért lehessen kenni a tésztán. Kóstolgatni feltétlen kell, hátha kell még bele valami.
Mákos:
Kb. 3 dl tej kb. fél kg cukor. Mikor forró, bele egy kg mák. Amit még a mákba teszek.
Magozott meggy befőtt, a levéből is, 1-2 reszelt alma, mazsola, rum, pici fahéj, ciromhéj, narancshéj, narancslé.
A szilvalekvároshoz 1 üveg (isteni) igazi szilvalekvárt egy picit fellazítottam egy kis fahéjas gyümölcsteával. Hogy miért azzal?? Az volt előttem, és úgy gondoltam, jó lesz az. A sütés is csak olyan, mint egyéb kreatív tevékenység, bátran kell kísérletezni. Bele még rum, fahéj és maréknyi durvára tört dió.
Kinyújtjuk, feltekerjük. Lekenjük tojás sárgájával, és kirakjuk hidegre. Mikor rászáradt a tojás, vagy mikor sütni akarjuk, lekenjük fehérjével is. Az oldalát megszúrkáljuk hústűvel. Ez is a repedés ellen van.
Az én sütőm légkeveréses, abban 170 fokon sütöm 30-35 percig.

A végerdményt már mutattam:) Egyébként van, ami nekem is egy kicsit megrepedt, csak nem azt fotóztam:))
Felvágva meg ki látja:))
Tudom, hogy ez a leírás nem kezdőkenk való, mert nem egész pontos, de azért remélem adtam egy.két tippet:)

Beigli belülről



A mintabeigli felvágás után. A tészta inkább csak arra van, hogy fel lehessen tekerni a tölteléket:) Előző hozzászólásokra válaszolva, nem az egész utcának készül, csak nekünk:) És annyira nekünk, hogy a lányoméknak még külön 10 rudat tekertünk:) Még sosem száradt ránk:)
A rémülteknek üzenem, nem kell misztifikálni a begli sütést, semmivel sem bonyolultabb, mint bármelyik sütemény. A tölteléket előző nap megcsináltam, a nyújtás-töltés-tekerés két és fél óra volt a 17 rúdnál, ebben már rámolás is benne van. Utána kezdtük a nulláról a plussz 10 rudat, az még egy óra volt. Ha érdeklődés mutatkozik a receptre, szívesen leírom azt is.

2009. december 16., szerda

Beigli

A karácsonyi sütés-főzés kihívásra megscreppelem majd a beigli készítést, addig is a most kisült adag fotója:



Összesen 17 rúd, 6 diós, 6 mákos, 4 szilvalekváros és 1 vegyes, hogy legyen mit megkóstolni:)  Az még nincs kész, addig csak a gyönyörködés van.

2009. december 14., hétfő

Az 5. Karácsonyi készlet

Vészesen közeledik a Karácsony! Ezen a héten a sütés-főzés a kihívás témája.
A freebie most sem maradt el, ez az előnézeti képe:


2009. december 7., hétfő

A 4. Karácsonyi készlet

Mikulás témában folytatódik a játék.
Ezt készítettem hozzá:



2009. november 30., hétfő

A 3. Karácsonyi készlet

Folytatódik a játék a Cewén.  Ezt a freebie-t készítettem hozzá.:



Ma van az utolsó nap, hogy képet lehet feltölteni a naptáros kihíváshoz, amin egy fotókönyvet lehet nyerni.
Ha van kedved, próbáld meg:)

2009. november 24., kedd

Megjelent a Scrapbookozz Velünk magazin!

Megjelent az SV magazin legújabb száma!



Letöltéshez katt ide! (bejelentkezés ill. regisztráció kell hozzá!)

Rengeteg érdekes cikk, inspirációs oldal, és freebie-hegyek várnak:))

Ez az én freebiem:



A letöltési link az újságból elérhető. Én ezt az oldalt készítettem belőle:


2009. november 23., hétfő

Újabb karácsonyi freebie

Ez a következő minikit.



Letöltés/Download

Az előző heti kihívásra én ezt a képet készítettem:





Ezen a héten a tervezgetés a téma, ha van kedved, készíts te is oldalt:)

2009. november 19., csütörtök

Freebie dömping

A Cewén már elkezdődött a Karácsony. Minden héten ezzel kapcsolatos a kihívás, és jönnek a freebiek is:)



Letöltés/Download




A következő hétfőn jön:)

2009. november 17., kedd

Blogdíj

Díjat kaptam Eralillától és Tincitől.





Nagyon köszönöm:)  10 dolgot kell elárulni magunkról a játék értelmében. Megpróbálom, gondolkodás nélkül, akkor talán nem törlöm ki, amit leírtam:)

1. Nagyon nehezen írok magamról. Ezt is:)
2. Vannak rossz (?) tulajdonságaim, amin nem nagyon akarok változtatni. Ilyennek minősítem pl. azt is, hogy addig nem nyugszom, míg egy engem érdeklő kérdésre nem találok választ. Ez sokszor engem is lefáraszt:)
3. 2-es pontban vázolt magamnak is nehezen viselhető természetem révén rengeteg dolgot megtanultam már, amit egyébként nem tudnék.
4. Szintén fentiek miatt kissé mániákusan tanulmányozom a Photoshop rejtelmeit, s bár hatékonyan hitetem el magammal, hogy ez a pénzkereső munkámhoz is szükséges, azért tudom, hogy vannak részek, amiknek ehhez semmi köze.
5. Például pont az előbb csináltam egy Karácsony feliratot (majd freebie lesz) kb. másfél órán keresztül, pusztán azért, mert tetszett, és ki akartam próbálni néhány technikát. Normális ilyet tuti nem csinál.
6.A napom csak akkor indul jól, ha a forró tejeskávémat és egy banánt az ágyban fogyaszthatom el. Ezt fokozni lehet azzal, ha nem nekem kell megcsinálni, de erre mostanság nem volt példa.
7.Valamilyen kratív tevékenységre mindig szükségem volt. Így aztán (bár már nem csinálom) tudok szabni, varrni, kötni, horgolni, könyvet kötni, festettem már üveget, decoupage-oltam sokat, sőt ötvöztem is ezeket.
8.A konyhában is kreatív vagyok. Kizárt, hogy ne változtassak egy recepten. Sütni különösen szeretek, sajnos enni is:)
9.Lényegesen kevesebbet olvasok, mint régen. Ez a számítógép átka, pedig azon a szakmai érdeklősésemen kívül nem csinálok semmit.
10. Nagyon szeretnék jól tudni angolul. Nem véletlen, hogy nem azt írtam, hogy tanulni:) Nem létezik olyan tanfolyam, ami nekem tetszene. Nekem egy olyan tanár kellene, akivel 20x végignézzük a P.S. I love you-t és azon keresztül tanulok meg mindent. Na jó, van még pár film, ami szóba jöhetne.
+1 családot nem vettem bele a listába, mert az mindenek felett van. Mindig itthon dolgoztam, bár legkisebb már járt óvodába, a nagyok még oda se. Napközi, menza és társai nálunk nem voltak, itthon ettek, innen indultak tovább a dolgukra, és ez így volt jó.

Кончаю! Страшно перечесть. (orosz tagozatos voltam:))

Szerintem már mindenki megkapta, ha mégsem, tőlem viheti bárki, aki erre jár, megérdemli:)

2009. november 12., csütörtök

Mézes betűk

Készítettem egy mézessüti kinézetű alphát, amit tovább tudsz díszíteni. Nézz be a Cewére a készletért és pár ötletért!



Letöltés/Download

Szorgalmasan készülök a Karácsonyra, jövök még freebie-kkel:)

2009. november 10., kedd

Pöttyös

Készítettem átlátszó pöttyös betűket piros és kék színben.


Ha tetszik, töltsd le:)

Letöltés/Download

2009. november 7., szombat

Family

Ha most visszagondolok, rengeteg scrapbooknak is nevezhető dolgot készítettem már akkor is, amikor azt sem tudtam, hogy ez létezik. Kézzel kötött könyvek, aminek a borítóján fotó volt, valahogy megvariálva, decoupage-olt tárgyak, ahol szalvétára nyomtattam egy-egy képet, és azt ragasztottam fel, vagy akár fotómontázsok, ahova került szöveg vagy valami kis díszítés. Mutatok egy ősrégi képet. Kézzel kötött könyv, fotó, ragasztgatás, emlék, megemlékezés, ajándék, örömszerzés. A scrapbook valami ilyesmi.



Aztán, amikor először megláttam egy külföldi oldalon egy scrapbooknak nevezett alkotást, nagyra kerekedett a szemem, és vadul keresgéltem tovább. Itthon bárkit kérdeztem, senki sem hallott róla, és nem találtam infót sem. És ez nem volt azért olyan borzasztóan rég.
Rövid idő alatt azonban mások is felfedezték, vagy ha ismerték, akkor a világ elé tárták ötleteiket, oldalaikat, így itthon is rohamosan terjed. Ennek egyik jelentős helyszíne a scrapbook.hu , ahol csupa tehetséges, és kedves emberrel együtt én is kreatív csapattag lehetek. Fantasztikus elismerésnek számít, hogy a Family újság legújabb számában 2 teljes oldalt szánt a scrapbook és a munkánk megismertetésére. Idézném Gigi sorait, mert ennyire precízen úgysem lennék képes leírni:))

Kedves Olvasóink!

A Scrapbook Napok nem kisebb eseményeként nagy büszkeséggel osztjuk meg veletek az örömteli hírt: már a mi kezünkben az a magazin, amely jövő hét szerdán jelenik meg az újságárusoknál: a Family - Családi és párkapcsolati magazin 2009. IV. negyedévi száma, amely a címoldalán is kiemelt, kétoldalas cikkben mutatja be olvasóinak a scrapbooking tevékenységet!

A cikk címe: Könyvbe burkolt szeretet
Írta: Budaházi Brigitta, a cikk illusztrációit pedig a Scrapbook.hu Kreatív Csapatának tagjai készítették.

Ennek a nagy örömnek szeretnénk, ha Ti is részesei lehetnétek, ezért minden egyes, a Scrapbook.hu webáruházból novemberben történő rendelés mellé csomagolunk egyet ajándékba ebből az újságból (már az ehetiekhez is!) Sőt, hogy fokozzuk a dolgot (és itt most egy súgás következik), a jövő hétvégi Kreatív Kiállítás és Vásáron (a Petőfi Csarnokban) a Scrapbook.hu standján szintén ingyenesen átvehető egy-egy példány ebből az értékes magazinból!

Amint azt az előbb említettük, a Family Családi és párkapcsolati magazin 2009. IV. negyedévi száma jövő hét szerdától kapható az újságárusoknál. (Kattints ide, hogy megnézhesd, melyik az otthonodhoz legközelebbi elárusítóhely)

A magazin ára: 750,- Ft. Azonban most, a karácsony közeledtével az újság megvásárlásával egyidejűleg ez a szép ajándékkönyv is a Tiéd lesz, amelyet a Harmat Kiadó mellécsomagolt.
Amit csak te adhatsz - 36 oldal (119x164 mm, keménytáblás, bolti ára: 990,- Ft). Ebben a szép kiállítású könyvecskében költők és írók emlékeztetnek arra, hogy mit adhatunk egymásnak. Bíztatást, megbecsülést, nyitottságot, elfogadást, bizalmat, őszinteséget, együttlétet, megbocsátást... Hiszen „legszebb emlékműved embertársaid szívében áll” – mondja Albert Schweitzer.

A Family a Harmat Kiadó gondozásában jelenik meg, egy minőségi családi és párkapcsolati magazin. A negyedévente megjelenő értékes és józan olvasmányokat, könyvajánlót és hasznos tanácsokat tartalmazó magazint bizalommal és büszkén ajánljuk minden gondolkodó és gondoskodó család figyelmébe.

Különleges előfizetési ajánlatuk: aki 2009. december 20-ig előfizet egy évre, az a következő (februári) számmal a Gary Chapman: Egymásra hangolva c. könyv hangoskönyv változatát kapja ajándékba, melyet Süveges Gergő olvas fel. (A hangoskönyv/CD ára várhatóan 2.200,- Ft lesz, ha majd a boltokba kerül). Megéri tehát előfizetni, több szempontból is. :)

Köszönjük, hogy velünk örültök! Szerezzétek be személyes példányotokat, hogy elolvashassátok a cikket és ismerkedjetek meg ezzel a kiváló családi magazinnal Ti is.

Szép napot kívánok
A Scrapbook.hu szerkesztői és
Kreatív Csapata nevében

Budaházi Brigitta/Gigi

2009. november 6., péntek

Antique Roses

A scrapbook.hu-n, mint írtam, egész héten óriási pörgés van, kihívások, freebiek ezrével. A mai nap került fel egy freebie-m az oldalra, ha még nem láttad, nézd meg:)






Letöltés/Download

2009. október 29., csütörtök

Naptár 2010!

Ismét naptársablon! Nézz át a Cewére!


Scrapbook napok!

November 7-e a Digitális Scrapbook Világnapja. Természetesen a Scrapbook.hu is rengeteg játékkal, freebie-vel vár! Ki ne maradj belőle!


2009. október 19., hétfő

Még egy hét

Még ezen a héten az folytatásos kihívás megy a Cewe oldalon. Az sem baj, ha eddig nem volt időd, akár most is beszállhatsz. Ez a freebie van hozzá:



2009. október 12., hétfő

A játék folytatódik

Újabb freebie a Cewés kihíváshoz. Ha van kedved, játsz te is.


Letöltés/Download

2009. október 5., hétfő

Nincs kifogás

most nem a fogyókúra klub:) Csak arra sincs kifogás, hogy miért is nem reagáltam megannyi kedves játékra és díjra. Mindenkitől elnézést, de mire odajutnék, már egy csomó idő eltelt. Köszönöm a kedves szavakat, és díjakat, tényleg nagyon örülök neki, ha nem is reagáltam rá. Öröm, ha jónak tartjátok a blogomat, ezt inkább a Cewésre értem, mert ide, annyira rég írtam, hogy el is csodálkoztam most, ahogy megnéztem:))
Bár erről is rég lekéstem, de hátha valaki mégsem tud róla, lehet jeletkezni a scrapbook.hu-n vendég csapattagnak!


A részleteket elolvashatod itt. 

Nálam is indul most egy 3 hetes kihívás, ha érdekel, nézd meg! Minden héten új freebie jön hozzá, az első már fent is van:)
 


2009. augusztus 27., csütörtök

Virtuális fogyi klub

Le szeretnék fogyni. Úgy 8 kg-t. De valahogy nehezen megy a dolog. Kifogásokból hosszú listát tudnék írni, hogy ma miért nem mentem futni vagy miért is ettem fagyit, vagy valami tejszínhabos süteményt:)
Jociandival megint beindult az agyunk, és nagy fogyi blogot tervezünk összehozni. Kezd körvonalozódni a dolog. Várunk minden lelkes jelentkezőt, akinek szintén egy kis bíztatás, kontroll és csapatmunka hiányzik ahhoz, hogy le tudjon fogyni. Természetesen a mozgást mindenkinek magának kell megoldani, de a blogon bevállalja, így aztán be is számol róla. A fogyókúrát is mindenki magának tervezi meg, a blogon viszont tudunk tanácsokat, recepteket, tapasztalatokat megosztani. Nincs még szabály, és nincs igazi számonkérés sem. Na jó, jociandi javasolt egy atyát, akinek meg lehet gyónni a vétkeket, aztán vagy megbocsát, vagy előír egy kis plussz-mozgást:)
Szóval ez egy játék. Talán másnak is segítség. Szerintem senkinek eszébe sem jutna "füllenteni", mert semmi értelme. Csak magunkért tesszük, illetve az egésszel segíthetünk egymáson.
Azt találtam ki, hogy ennek lenne egy külön blog. Ami akár zárt is lehet. Aki szeretne belépni, az ír egy emailt, és megkapja a felhasználó/jelszó adatokat. Így egy blogon lenne az egész, mindenki tud bejegyzést írni. Kezdetnek csak olyanok jelentkezését fogadom el, akiket "virtuálisan" ismerek. Utána az ő ismerősük is jöhet, tehát, ha egy tagtól már van ajánlása. Nagyon remélem, hogy ez működni tud, és jó játék lehet.
Jociandival vadul tervezzük a dolgot, de azt gondoltam, hogy ezt a bejegyzést azért megírom, mert hátha senkit sem érdekel, és akkor hiába ötletelünk:) Ha mégis van érdeklődő, minden tippet örömmel fogadunk, beleértve a blog címét is. Mivel ez a blog zárt lesz, ha valaki már most úgy érzi, hogy itt hozzászólás formájában nem szívesen vállalná a résztvételi szándékát, írjon emailt, azt is tökéletesen megfelel.
Ja, és teljesen mindegy, hogy 3 kg kell lefogyni vagy 30-at, lehet jönni, és fogyni velünk:)

2009. augusztus 10., hétfő

Scrapbookozz velünk!

Regisztráció után itt letölthető a Scrapbookozz velünk e-magazin II/6. 2009. nyári száma.

Rengeteg ötlet, szebbnél-szebb oldalak. Ha érdekel a scrapbook, ki ne hagyd:)

2009. augusztus 3., hétfő

Madzag és hullám

Ezt a freebie-t készítettem a Cewe eheti játékához.

Letöltés/Download


Az én oldalam ilyen lett:

2009. július 27., hétfő

Új freebie, új játék

Ez most ilyen lett. Ha van kedved, nézz át a másik oldalra. Játék leírása itt.

Letöltés/Download

2009. július 23., csütörtök

Díjeső!

Igazi eső helyett:)) Hűsítő limonádét kaptam több helyről is. Nagyon köszönöm. Inkább nem sorolom fel, mert múltkor is kihagytam Ányit, pedig dehogy akartam:)

Nem is küldöm tovább, mert szerintem mindenkinek van, ha mégsem, tőlem bárki elviheti, aki benéz hozzám, mind megérdemli.
További szép napot és hűsítő limonádét mindenkinek:))

2009. július 20., hétfő

Mosolydíj


Mosolydíjat kaptam Noncsitól:)) Köszönöm:)


1. Tedd ki a díjat a blogodra!
2. Linkeld be azt, akitől kaptad!
3. Nevezz meg legalább 3 blogot!
4. Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról!

Annyi embernek küldenék szívesen, mert mindig megnézem a friss bejegyzéseket, és érdeklődve nézem az alkotásaikat. Most csak hármat leeht választani, körülnéztem, kinek nincs még:)

Jociandi , Ányi, Klári

Érdemes őket olvasgatni:)

Angels

Új freebie és játék a Cewén.

Letöltés/Download

2009. július 19., vasárnap

Wodldwide Photo walk

Tegnap volt Scott Kelby Világ Fotósétája
Az ötlet szuper, az idő viszont pocsék volt, a két órás sétából nem sok volt, mikor nem esett. Persze esőben is lehet szuper képeket készíteni, ha az ember nem félti a felszerelését:)
Viszont, aki regisztrált, az lehetőséget kapott, hogy egy hónapig ingyenesen nézegesse Scott videó tanfolyamait:))
Sajnos időt nem adtak hozzá ajándékba, de majd igyekszem minél többet végignézni.
Pár képet mutatok, aztán, ha felraktam a Fotóséta oldalra, majd linkelem is. Mindenféle nyeremény van, arra azért semmi esélyem nincs, de így is jó volt:)









2009. július 16., csütörtök

Napraforgók



Tündérlányok

Ezt a fotót nagyon imádom:)