2009. február 17., kedd

Ez frankó!



Évától és arenntől is megkaptam a Frankó blog díjat, aminek egyrészt persze örültem,másrészt rögtön komoly lelkiismeretfurdalásom támadt, ugyanis szerintem nem is olyan frankó a blogom, mert nem foglalkozom vele eleget. Persze van mentségem, a másik bloggal akad elég feladat, és mivel még a téma is hasonló, ide kevesebbet írok.
És akkor nem elég ezzel szembenéznem, még öt függőségemről is színt kell valljak.
1. Az internet biztos az. Bár ez csak abból áll, hogy rengeteg dolog odaköt. Ezzel dolgozom, intézek millió dolgot, ha utazunk, mindent a neten keresztül foglalok, banki ügyeket intézek, programokat keresek, színház és egyéb belépőket rendelek, levelezek és hosszan sorolhatnám. Viszont ez mindig célirányos. Nem olvasok hülyeségeket, nem nézek feleslegesen oldalakat, de nem is lenne rá időm.
2. Tejeskávé és banán. Idejét sem tudom, de biztos több, mint 10 éve, hogy ez a reggelim. Hogy fokozzam a dolgot, ezt az ágyban szoktam elfogyasztani. Ráadásul a párom hozza az ágyba a tűzforró kávét a banánnal:) Ha nincs itthon, akkor megcsinálom magamnak, és akkor is visszaviszem az ágyba. Ha valami rémség folytán nincs itthon banán, (tej tuti van) akkor el van rontva a napom:)
3. Kreatívkodás. Valami mindig van. Rengeteg mindent kipróbáltam már, mikor jön egy újabb, akkor a régi hanyagolva lesz. Tudok kötni, horgolni, varrni, festettem már üveget, decoupage-oltam, tudok könyvet kötni, normálisat és koptot is (ez utóbbit különösen szeretem) , no és persze a scrapbook. Ami az állandó és örök, az a fotózás, úgy hogy külön pontba is rakom.
4. A fotózás. Már általános iskolás koromban (hú, de rég volt) is fotóztam, és elég hamar magam hívtam elő a képeket. Később saját színes laborom is volt, kb. 8 évig ez volt a munkám. A digitális korszak egy új világot nyitott meg, már nem csak a fotózást lehet imádni, hanem az utómunkát is:)
5. Család függőségnek nevezhető? Egy házban lakunk mindannyian, a két nagy gyerekem természetesen már külön lakásban, a mamám, míg élt, szintén itt lakott, persze ő is külön.
A két bébikét már korán reggel látom, amikor elindulnak az oviba. Ha valaki elutazik, üres a ház, azt hiszem akkor ez mégis függőség.:)

Feladatom, hogy továbbadjam 5 embernek ezt a díjat. Nem egyszerű, mert már mindenkinek van.

jociandi , mert tök jó fej és sokat szoktunk mns-ezni, ezenkívül a blogján szuper ps tutoriálok vannak.

És formabontóként most írok olyan blogokat, amiket mindig figyelek, de ők azt sem tudják, hogy én a világon vagyok:) Ezért nem is írok nekik, de megmutatom, hátha másnak is tetszeni fog.

Szegedi Katalin, Ízbolygó, Vattahajúlány, Ledanna.


2009. február 16., hétfő

Lilibolygó

Nagyon régóta nem vettem semmit, de ezt nem tudtam kihagyni. Jofia Devoe készlete rengeteg tüneményes elemből áll. Ez az első új képem, a pár napja megnyitott Scrapbook.hu oldalon, ahol örömömre én is creatív tag lehetek.


2009. január 29., csütörtök

Anita új otthona

Az előző bejegyzésemben írtam arról, amit Mesi blogján olvastam. Fantasztikus, hogy mennyi barát és ismeretlen ismerős jelentkezett segíteni Anita új otthonának munkálataiban és a feldíszítésében.
Mint sokan tudjátok, a Cewe Fotószolgáltató cég scrappes oldalát vezetem, így az az ötletem támadt, hogy az egész felújítást egy Barátság könyvben meg lehetne örökíteni. Nagy örömömre azonnal igent mondtak a kérésemre.
Persze ez a dolog egyik része, a másik, hogy jó lenne ezt közösen összehozni. Aki foglalkozik digi scrappel, az vállalhatná egy-egy oldal elkészítését.
Mesi nekem elküldi a felvételeket, és aki itt jelentkezik, annak én továbbítom. Persze én is készítek oldalt, de így mindenki beleviheti az egyéniségét, gondolatait.
Ha van egyéb ötletetek, azt is írjátok meg, vagy ide vagy az imikrikukacfreemailponthu-ra.
Köszönöm előre is:)

2009. január 20., kedd

Ez az igazi barátság


Évától kaptam egy barátság oklevelet, s bár persze nagyon örültam neki, eddig még nem folytatam a játékot. Ennek persze több oka is van, időhiányra nem is akarnék hivatkozni, mert a fontos dolgokra mindig kell, hogy idő legyen. Inkább az, hogy nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Rengeteg blogot ismerek és olvasok, vannak nagy kedvencek, akiket nagyon kedvelek, bár nekik fogalmuk sincs róla. Egyébként meg roppant nehezen tudom az érzéseimet leírni, ez nyilván természet kérdése, de nem nagyon menne, hogy listát írjak arról, hogy kiben mit és miért szeretek.

Hogy most mégis erről szól a bejegyzés, annak oka, hogy Mesi blogján olvastam egy történetet, egy barátnőről és egy leégett lakásról. És annyira jó volt olvasni, hogy a rossz mennyi jót indít el, hogy úgy gondolom, akkor ezt az oklevelet én mindazoknak továbbítom, akik a bajban segíteni akarnak akár teljesen ismeretlenül is.

2009. január 7., szerda

Esküvői fotókönyv 1.


Ahogy írtam is, itt az első adag háttér. A képre kattintva jutsz a letöltéshez.

2009. január 6., kedd

Esküvői fotókönyv

Mivel az az elképzelésem, hogy mindenki ismeri a másik oldalt, amit vezetek, igen tévesnek bizonyult, időnként ide is beteszem a fontosabb dolgokat, amik egyébként ott találhatóak.
Az egyik ilyen, hogy egy egész könyvet scrap-peltem meg esküvő témában, ha kíváncsi vagy rá, itt olvashatsz róla.




2009. január 3., szombat

Dobogókő

Nem kedvelem a telet, de ezt már sokszor írtam. Viszont a bezártságot sem, így aztán választhatok, hogy melyiket viselem rosszabbul. A mai döntés Dobogókő volt, s bár továbbra is 30 ° körül van jó idő számomra, azért a szikrázó napsütés, a hó és a kék ég nem volt rossz. Csak ne fáznék még most is:))